Halloween
Az emberek meg voltak arról győződve, hogy Samhain napján, vagyis ezen az ünnepségen, fesztiválon a halottak lelke visszatér, hogy meglátogassák otthonaikat, majd ezután ismét visszatértek a túlvilágra. Az emberek a hegyek tetejére vonultak, máglyát gyújtottak és az arcukat maszkkal takarták el, hogy halott rokonuk számára ne legyenek felismerhetőek. Az emberek nem csak halottakkal „találkoztak” ezen a napon, hanem tündérekkel, démonokkal és más lényekkel is, illetve ezen a napon sokan jósoltak is, hogy válaszokat kapjanak a házassággal, egészséggel és halállal kapcsolatos kérdésekre.
A mai Halloween ünnep számos más tevékenységgel társul. Az emberek, legfőképpen a gyerekek, különös maszkokat és ruhákat viselnek és házról – házra járnak. Majd amikor ajtót nyitnak nekik, ezt a mondatot kiabálják: Trick or treat! Ami magyarul annyit tesz: Csokit vagy csalunk! Amennyiben a felnőttek csokival, édességgel kínálják az ajtó előtt álló gyerekeket, úgy nem történik semmi különös, viszont, ha a gyerekek nem kapnak édességet, akkor valamilyen csínyt követnek el.
Különféle teremtményeket, szellemeket, csontvázakat, boszorkányokat is beillesztettek ebbe az ünnepbe, illetve a töklámpás is szerves része az ünnepnek. A hatalmas sütőtök belsejét kivájják, félelmetes arcformákat faragnak a tökre, amelybe egy lámpás kerül, hogy még rémisztőbb benyomást keltsen.
A Dallasobserver beszámolója alapján Kelet-Dallasban is születtek halloween-i dekorációk, mégpedig igen félelmetesek. Egy helyi művész, Steven Novak is meglehetősen hátborzongató díszletet készített Halloween tiszteletére. Ezt a szomszédai és a dallasi rendőrkapitányság is bizonyítja. A művész vásárolt néhány próbababát – amelyek teljesen élethűek – és nyakon öntötte azokat kb. 20 liter vérrel.
A látvány önmagáért beszél, hiszen ezek a próbababák valóban annyira élethűek, hogy aki meglátja őket, valóban azt hiheti, hogy Novak háza táján tényleg véres mészárlás zajlott. Nem is akármilyen, hiszen van itt láncfűrészes, bárdos gyilkosság, zombik az ablakban, koponyák egy vérrel teli műanyag ládában.
Novak a talicskás beállításra a legbüszkébb. A felborult talicskában „emberi, véres testrészek” kandikálnak ki egy fekete szemeteszsákból. Aznap sokat esett, amikor kirakta az udvarra a bizarr dekorációt. Mivel az eső lemosta a vért, így Novaknak nem volt más választása, minthogy folyamatosan „friss vérrel” locsolja az élethű „áldozatokat”. Persze a ház mellett elhaladók legnagyobb döbbenetére.
Novak házához a rendőrök többször is kimentek, a vezetőjük utasítására. A rendőrök csak álltak az ajtóban és megkérdezték a ház tulajdonosát, hogy az övé ez a különös halloween-i dekoráció. Novak igennel válaszolt. És még azt is hozzátette, hogy még mindig nem elégedett, jövőre sokkal több holttestet, ablakban álló zombit és vért fog felhasználni a tökéletes halloween-i dekoráció megalkotásához.